Ma augusztus utolsó napjaiban úgy döntöttem megpróbálom levetni az álarcomat, hogy mégis megtudjam ki rejtőzik a maszk mögött. Olyan régóta viselem a különböző maszkokat.
Hol azokat , melyeket a barátaim miatt viselek, hogy örömet és boldogságot sugározzak, legfőképp akkor amikor szükségük van rám.
Hol a szüleim előtt, akiket mindennél jobban szeretek és azt akarom , hogy büszkék legyenek és lássák bennem az erőt, a kitartást és hogy igenis jól csinálták.
Hol a párkapcsolatomban, ahol megpróbálom a legjobb formámat nyújtani, a gondoskodó nőt, a társat aki jóban-rosszban mellette áll és még sorolhatnám.
Hol pedig a főnök és munkatársak előtt, akik bárhogy is nézzünk mindig is vetélytársak lesznek, csak épp ha jól működnek a dolgok kellemesebb légkörben.
Egyszóval nem is tudom megszámolni hány maszkot sikerült az évek során összegyűjtenem.
Talán mindenki legnehezebb feladata ezeket a maszkokat levetni egy kis időre, legalábbis addig amíg magunkkal akarunk foglalkozni.
Általában akkor jövünk rá, hogy mégis van rajtunk egy álarc, amikor valamilyen változás bekövetkezik az életünkben és ez nem véd meg minket.
Ilyenkor szokott előfordulni, hogy hirtelen nem találjuk a helyünket (vagy a megfelelő maszkot).
Azt gondolom nem feltétlen rossz dolog ezeket az álarcokat viselni, mert ez is csak azt bizonyítja ki mennyire szeretne beilleszkedni egy adott környezetbe.
Ugyanakkor igenis elfeledkeztem arról, és kicsit hagytam magam sodródni az árra, hogy mégis mit akarok?! Hirtelen belém nyilalt egy érzés, hogy akkor most ki is vagyok?hová tartok? mik a céljaim?egyáltalán mit is szeretek?
Szerintem nem csak én de más is volt már olyan szituációban, hogy bár szíve mélyén mást csinált volna de mégis hagyta magát sodródni az eseményekkel (akár egy haver elhív egy buliba, vagy épp anyuci noszogat, hogy találkozz a rokonokkal stb...) és persze mindig arra hívatkozunk, hogy egye fene lehet, hogy lemaradok valamiről vagy épp olyan rég találkoztam a nénikémmel, biztos azóta megváltozott. Hát nem! Ilyenkor döbbenek rá, hogy miért nem hallgattam a belső hangomra aki azt suttogta "nee nem erre van szükséged".
A mai rohanó világban a stressz mellett talán a legeslegnehezebb dolog a belső harmónia megtalálása.
Viszont, hogy ezt megtaláljuk igenis egóra van szükség. Más nem tudja megadni a boldogságot csak mi magunk tudhatjuk, hogy mire van szükségünk.Tévhit az amikor emberek más emberektől (párjuktól, gyereküktől, családjuktól, barátjuktól...) várják a megoldást.Ha egy párkapcsolat nem jó, akkor egy gyerek sem fogja renbehozni. Ez kb olyan , mintha az mondanám, hogy problémám van a párommal és a barátnőmet kérném meg, hogy oldja már meg helyettem a dolgokat...akkor most ki jár kivel?
Nem azt mondom, hogy nincs szükség külső tényezőkre de magunknak kell megoldanunk a problémáinkat.
Az álarcok meg ezeket a probléma megoldásokat segítik valahol. Egy szitu pl: főnököm leordítja a fejem
1. megoldás nincs álarc: fogom magam félrerakom a toleranciám, összepakolok és viszlát.
2. álarc: megpróbálok mély levegőt venni és hagyom, hogy kiadja magából a dolgokat.Majd utána elvonulok a mosdóba és kiörjöngöm magam, de úgy megyek vissza mintha mi sem történt volna.
Mai világban melyiket célszerűbb használni?